Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A munkát vállaló diákokat idén is várják az önkormányzatok. A kormány 21 ezer diák jelentkezésére számít.
Nem kell változásra készülniük a jelentkezőknek, a korábbi években már bevált munkalehetőségekkel folytatódik idén is a nyári diákmunkaprogram – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Bodó Sándor megerősítette, hogy a munkát vállaló diákokat idén is várják az önkormányzatok, valamint az idegenforgalom és a vendéglátás. Kiemelte a mezőgazdasági munkákat is, mivel ezen a területen gyakorlatilag korlátlanul kínálnak lehetőségeket. A program népszerűségét jelzi, hogy sokan érdeklődtek az elmúlt hetekben attól tartva, hogy a válság elveszi a nyári munkalehetőségeket – tette hozzá.
A kormány 21 ezer diák jelentkezésére számít a július 1-től augusztus 30-ig tartó programra, amelyre 3 milliárd forintot különítettek el.
(MTI)